Üdvözlet Szovátáról
Üdvözlet Szovátáról
Tisztelt Olvasóim!
Szerencsésen megérkeztem Szovátára...
Elutaznom Erdélybe mindig nagy öröm. Nemcsak azért, mert szerintem Erdély minden évszakban szebb, mint az előzőben volt, és ez így megy évről évre; hanem azért is, mert Erdély minden évszakban gazdagabb, fejlettebb, kulturáltabb is, mint az előzőben volt. És hál’Istennek ez is így megy évről évre.
Most is olyan büszkeséggel szálltam fel a talán legismertebb erdélyi utazási iroda kényelmes, tiszta, jó szagú, légkondicionált buszába, mintha mindezekben személyes érdemeim is lennének.
Illetve szálltam volna, ha legalább hárman lettem volna. Egy, aki rohammal kénytelen bevenni az előzetesen lefoglalt helyét; egy, aki a két gépkocsi vezető dacára is, csomagjai elhelyezésével küszködik a busz oldalánál; és egy, aki, őrzi is a csomagokat, mert azokhoz a pályaudvar minden látogatója szabadon hozzáférhet
További események is lohasztották büszkeségemet. A gépkocsivezetők társalgási stílusa, a busz lépcsőjén kedélyesen trágárkodó néhány alkalmi, „helyközi” útitársunk, a 13 órás út alatt szakadatlan zengő diszkó muzsika, és az utazásom vége. A helyszínen derült ki ugyanis, hogy Szováta és Szovátafürdő két külön település, és a busz nem is megy Szovátafürdőre.
Mondhatják, hogy mindezek csak apró kellemetlenségek, amelyek eltörpülnek a vitathatatlan eredmények mellett, és az eredmények a fontosak.
Csakhogy ezek a kellemetlenségek már nem írhatóak a politikai, a gazdasági, a kisebbségi helyzet rovására. Ezek -nagyon is nevén nevezhető- emberek figyelmetlenségéből, igénytelenségéből adódnak. „Az utas örüljön, hogy elvisszük” -szemléletből. De az utas fizet a szolgáltatásért, és a nehezen megkeresett pénzéért joga van a kultúrált utazáshoz. Annál is inkább, mert ez már egy fillérjébe sem kerülne az utazási irodának.
Az erdélyi ember, és méltán, nagyon büszke a kultúrájára. De a viselkedéskultúra is éppen olyan része az általános kultúrának, mint az épületek vagy a népzene. Csakhogy abban személyes a felelőssége mindnyájunknak, hogy kultúránknak ez a szelete is méltó legyen Erdélyhez és magunkhoz.
Szováta nevét gyerekkoromban hallottam először nagyszüleim barátaitól. Mint egy fényes labdát dobálták egymásnak a varázslatos szavakat: Tusnádfürdő, Szováta, Herkulesfürdő. A Szováta utcáit mára elárasztó ízléstelen tucatárúk sem tudják elrejteni a város hegyeinek, erdeinek, vizeinek szépségét, templomocskái báját, épületei eleganciáját, a „béke idők” hangulatát. Aki valóban az utóbbiakra kíváncsi, annak az árusok asztalánál magasabbra kell emelnie a tekintetét.
Időtöltésünk tanulságos és élvezetes...
Az idei Bólyai Nyári Akadémia szovátai tagozatán azzal foglalkoztunk, hogy milyen szerepe van és lehet a népművészetnek, a hagyományőrzésnek az oktatásban. Mindehhez a Teleki Oktatási Központ adott otthont.
A helyszínről, a szervezésről, az előadók felkészültségéről csak felsőfokban lehet beszélni.
A mesejátszók, nemezelők, babakészítők, tojásfestők, csuhézók vidám nyüzsgését a néptáncosok dobogása, éneklése kísérte, és átlengte a sülő mézeskalács illata. Az önfeledt vásári hangulat mélyén azonban szorgalmas, elmélyült munka folyt. A hallgatók pontosan érezték és értették, miért fontos –a hagyományőrzésen túl-, hogy gyerekeink mindezt meg is tanulják.
Mert ha egy gyerek elkészít egy csuhébabát, miközben „csak” a kezét, a fantáziáját és a természet egy darabját használja, az csak látszólagosan jelentéktelen esemény. Valójában tanul koncentrálni, fegyelmezi a mozdulatait, felismeri lehetőségeit és korlátait, sikerélményhez jut, megváltozik viszonya önmagához és a természethez, öntudatlanul de nem nyomtalanul, részese lesz a teremtés isteni aktusának..
Biztos vagyok abban, hogy minden hallgató tanítványa közül kikerül majd egy-kettő, aki a szüleivel egy fürdőhelyen járva, nem a műanyag Miki egér után nyúl az asztalon, hanem -magasabbra emelt tekintettel- meglátja a polcokon az értékest.
A társaság is kitűnő...
A megfelelő helyszín, a tehetséges és szorgalmas szervezői-rendezői munkálkodás, az előadók felkészültsége még nem elég egy továbbképzés sikeréhez. Mindezeknek visszhangra kell találniuk a hallgatókban. Most ők nemcsak méltó, hanem még magasabb teljesítményre ösztönző partnerek is voltak.
Kimeríthetetlen érdeklődésük, lankadatlan munkakedvük, a témák iránti érzékenységük, okosságuk, ismereteik, tapasztalataik, humoruk percek alatt vetett véget a hagyományos előadói-hallgatói viszonynak. Jóvoltukból 5 napra valóra válhatott József Attila álma, és örömmel tapasztalhattuk meg, milyen a „hozzáértő...nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk”, sikerünk, kudarcunk és örömünk .Mindannyiunk építkezésére
Szovátán egyik erdélyi kollégám azon tűnődött, hogy mennyire hiányzik korunkból 1848 romantikája, amikor is h a l n i lehetett a hazáért. Én azt tapasztaltam, hogy az erdélyi kollégáim, a halni vágyóval az élükön, nagyon is elkötelezetten tudnak é l n i a hazáért.
A hazáért, amelynek a ránk bízott gyerekek is része. Szívem szerint: a legfontosabb része.
Isten ne vegye bűnömül, de minden hősi halálnál többre becsülöm annak a pedagógusnak az életét, akinek munkája és embersége ott tükröződik vidám, kultúrált, jó érzésű gyerekeink tiszta és magasra emelt tekintetében.
Üdvözletem küldöm kedves Mindnyájuknak:
Manulek Zsuzsa.
